Különdíj a táncért

Mórahalom – A legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó táncosoknak járó díjat az idén Dobó Blanka mellett Sztankovics Alex is megkapta.

A 18 éves Dobó Blanka az óvodában kezdett el néptáncolni. – Különböző lehetőségek közül lehetett választani, a szüleim a tánc mellett döntöttek. 12 év alatt a szenvedélyemmé vált a tánc. Nagyon jól érzem magam ebben a társaságban – mondta a mórahalmi lány. Kedvencei a palatkai és a moldvai táncok. Azt mondta, ezekben olyan könnyed mozdulatok vannak, amelyeket nem nehéz betanulni. A palatkaiban például a lányoknak csak forogniuk kell.

A fiatal lány a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos növendéke. Az iskola a közelmúltban ünnepelte 20 éves jubileumát, aminek alkalmából gálaműsort rendeztek az Aranyszöm Rendezvényházban. A műsor végén adták át a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó táncosoknak járó díjat, az idén Dobó Blanka mellett Sztankovics Alex is megkapta. Blanka a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Középiskola 10.-es tanulója. Vendéglátás szakon pincér- és szakácsgyakorlatra jár. Még nem döntötte el, melyik szakmát választja.

Folytatás a delmagyar.hu oldalon.

Comments

comments