Vár a zákányszéki Böllérnap az ország gasztrokibicével

18. alkalommal kerül megrendezésre Zákányszéken a Böllérnap. A rendezvény a szokásoknak megfelelően reggel fél hétkor pálinkaosztással veszi kezdetét. A nap folyamán azonban több újítással is találkozhatnak a vendégek, tudtuk meg Matuszka Antaltól a település polgármesterétől, aki egyben a Böllérnap felelőse is.

Hatvani Mária – Kisteleki Tündérkert

Akinek túl “véres” a reggeli disznóvágás, azokat fél kilenctől várják a falu kemencéjéhez, ahol a Zabosfai Ízőrzők vendége Hatvani Mária a Kisteleki Tüntérkert megálmodója lesz. Ha már kemence és böllérnap akkor mi más is készülhetne mint a töpörtős pogácsa, utána pedig kemencében sül a házi kenyér.
A bölléreket ebben az évben is Fődi József irányítja. A nap supervisora pedig, az ország gasztrokibice Sági Szilárd lesz.

Sági Szilárd

Az esti vacsorával egybekötött böllérbál pedig a szervezők szerint, vasárnap reggelig fog tartani.
A részletes program, jegyvásárlás a rendezvény hivatalos eseményénél található.

https://www.facebook.com/events/976488166054576/




Comments

comments